A sárga szín jármű lassan leparkolt a hatalmas, fehér ház elé. Türelmesen nyújtottam a sofőr felé a, legalábbis számomra, megfelelő összeget, de nem vette el tőlem, hanem szúrós tekintettel bámult engem. Összeráncoltam a szemöldököm, s mikor végre eljutott az agyamig, hogy többet szeretne, még pár dollárt előhúztam a zsebemből és műmosollyal az arcomon vártam, hogy elfogadja. Kikapta a kezemből, megköszöntem, majd hangosan becsaptam az autó ajtaját, miután kiszálltam. A pasas gyorsan elhajtott, míg' én mosolyogva néztem meg a ház minden egyes szögletét. A szél erősen kapott a hajamba, ezzel feleszméltem és a ház bejárati ajtaja felé indultam. A kulcsomat már a repülő a kezemben szorongattam. A tudat, hogy egyre messzebb voltam Franciaországtól, jó érzéssel töltött el, nem pedig honvággyal, vagy ilyesmi. Voltak barátaim, akik ott, Sydneyben éltek, ezért is választottam ezt a helyet. Sokat segítettek a költözéssel kapcsolatos dolgokban, amiért hálás voltam. Miután a gyönyörű, türkiz szobába léptem, el kellett szomorodjak, ugyanis a helyiség tele volt kartondobozok sokaságával. És még csak a nappaliban voltam! Kikerülve a kisebb-nagyobb kupacokat, a konyhába sétáltam, ami szerencsére teljesen üres volt, leszámítva a bútorokat. Tovább mentem, a következő szoba nem más, mint az étkező volt. Kicsit fura érzés volt bele gondolni, hogy ez az egész az enyém, ugyanis Dijonban csak egy piciny házban éltem és nem voltam hozzászokva a hatalmas terekhez és a modern bútorokhoz. A lépcsőn gyors léptekkel rohantam fel. Az emeleti folyosó bal oldalán három, a jobb oldalán négy ajtó helyezkedett el. Baloldalon a legutolsó nyitva volt és sötétség uralkodott a szobában. Villanás a fejem fölött. Puskalövésszerű pukkanás: egy villanykörte aludt ki sisteregve. Hogy miért volt felkapcsolva a lámpa? Nos, a felső emeletről hiányoztak az ablakok. Vagyis a szobákban voltak. És hogy miért nem ugrottam szaltót ijedtemben? Mert 1) nem igazán rémisztő, 2) a balszerencse üldöz engem. Legalábbis akkor azt hittem... Összesen három hálószoba, kettő fürdő és egy amolyan tárolásra használt kis helyiség. Az utolsó szoba küszöbét léptem át, s miután felkapcsoltam a villanyt, sikítva ugrottam vissza. Nem kellemes (és nem is mindennapi) látvány, ha egy lefagyasztott holttest lóg az új házad egyik miniszobájának a plafonjáról...  A lépcsőn úgy száguldottam le a lépcsőn, mint a villám, miközben Michael telefonszámát tárcsáztam.
– Szia, Chloe! – üdvözölt vidáman Michael a vonal másik végéről.
– Nagyon gyorsan ide kell jönnöd. – lihegtem a készülékbe, miközben egyik kezemmel a térdemre támaszkodtam.
– Mi a baj?
– Egy kibaszott hulla van a házban.

Bejegyezte:

2 megjegyzés:

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)